A világ éttermei már nem csak az ínyencségekkel kelnek versenyre a vendégek figyelméért, hanem igyekeznek valami igazán ötletes, meglepő koncepcióval is előállni. Manapság már lehet levegőben, wc-n ülve, víz alatt vagy robotok között is étkezni. Most összegyűjtöttük a világ legbizarrabb éttermeit, ahol valószínűleg nem az ételek ízvilágával lennénk elfoglalva. Ha étterem helyett szeretnéd inkább otthon élvezni a legfinomabb falatokat, akkor rendelj ételt bárhol és bármikor, pillanatok alatt Simple alkalmazás használatával!
H.R. Giger Museum Bar, Gruyéres, Svájc
Valószínűleg ebbe az étterembe belépve sem lennénk túl nyugodtak a rengeteg csontváz láttán. A svájci Gruyéres városban található étterem egy híres helybeli szürrealista festőnek és szobrásznak, Hans Rudolf Ruedi Gigernek állít emléket. Az étterem 2003 óta várja a művészetek rajongóit.
Prison of Fire, Tiencsin, Kína
A Kínában található börtönéttermet úgy alakították ki, hogy sorban állástól az ételkiadáson át egészen az elfogyasztásig, minden a börtönre emlékeztessen. Az ide látogató vendégek külön cellákba étkezhetnek. Az étterem a fogások mellett külön várbörtönnel és kínzóeszközökkel is várja azokat, akiknek nem lenne elég a bezártságérzés.
visiontimes.com, tripzilla.com
Modern Toilet, Tajpej, Tajvan
A mellékhelyiség semmiképpen sem az a helyszín, ahol szívesen elfogyasztanánk kedvenc ételeinket. Azonban úgy tűnik ezt a tajvaniak másként gondolják, ugyanis Tajpej-ben 2013-ban nyitott meg a világ első toalettétterme, ahol a vendégek wc-kagylókon ülve ebédelhetnek. Az ülések mellett a felszolgált ételeket is apró wc-re hasonlító tálakban szolgálják fel. Ha ez mind nem lenne elég, a cég állítólag egy egész hálózat kiépítésén dolgozik.
news.com.au, danielfooddiary.com
Víz alatti étterem, Brüsszel, Belgium
Brüsszelben nyitotta meg kapuit a vízalatti étterem, ahol a vendégek egy öt méter mély medence alján fogyaszthatják el az ízletes falatokat. A vízben elhelyezett gömbben ülő vendégek számára könnyűbúvárok szolgálják fel az ételeket. A gyöngy névre keresztelt gömbbe a vendégek is könnyűbúvár felszerelésbe alul úsznak be. A víz hőfoka is állítólag kellemes, 33 fokos, így sem a pincérek sem a vendégek nem fáznak. Az étterem fejenként 99 euróba kerül, de a vendégek szerint páratlan élmény.
Fára épült étterem, Koh Kut, Thaiföld
Thaiföldön, Koh Kut-ban csodálatos környezetben található étterem fára épült asztalokkal várja a vendégeket. A különleges élmény érdekében közel 5 méteres magasságba emelik fel az ide látogatókat. Nem csak a kilátás gyönyörű, hanem a felszolgálás is különleges, ugyanis külön erre kiképzett akrobata pincérek szolgálják fel az ételeket.
Robot étterem, Harbin, Kína
Kínában, Harbin városában nyitotta meg kapuit a robot étterem, ahol alkalmazottak helyett 20 robot dolgozik. A robotszakácsok rengeteg típusú ételt tudnak elkészíteni. Az elkészült ételeket szintén robotok viszik az asztalhoz. A másfél méter magas robotok összesen 10 arckifejezésre is képesek. Persze idővel ők is elfáradnak, ilyenkor két órán keresztül kell tölteni őket, hogy a következő 5 órában ismét dolgozhassanak.
Sublimotion, Ibiza, Spanyolország
A Földközi-tengeren, Ibizán található a világ legdrágább étterme, ahol összesen 450 ezer forintot kell kifizetnünk egy 20 fogásos menüért. A Sublimotion étteremben egy Michelin-csillagos madridi séf, Paco Roncero készíti a fogásokat. Az étterem egyszerre összesen 12 vendéget fogad, akik egy Föld körüli kulináris utazáson vehetnek részt. Mindehhez látványos fény és zenei effektusok társulnak a 360 fokos képernyőnek köszönhetően.
Dinner in the Sky
A Dinner in the Sky nevű étterem vendégei közel 50 méter magasan fogyaszthatják el a megrendeltek fogásokat. Az építmény tulajdonképpen bárhol felállítható, így többek között Budapesten, Brüsszelben, Párizsban és Montrealban is felépítették. A magasba emelt szerkezet a legszigorúbb német szabályok szerint épült. A lebegő étterem összesen 22 férőhelyes, azonban mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, akik ki akarják próbálni milyen 50 méterrel a föld felett étkezni, ugyanis fejenként akár 50 ezer forintba is kerülhet egy vacsora.
Disaster Café
A Disaster Café-ban elköltött vacsora mellé kapunk egy 7,8-as erősségű földrengés szituációt. Elképzelni se tudjuk, hogy a kitalálóknak honnan jött ez az ötlet, mindenesetre valószínűleg nem lehetett az étterem túl népszerű, hiszen a hivatalos honlap már évek óta "karbantartás alatt" van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.