A világ legextrémebb irodái

iroda-12.jpg

Mindannyian jól ismerjük azokat az irodákat, ahol fehér falak, asztalok és számítógépek sora található, amerre csak a szem ellát. Nem csoda, hogy ezeken a munkahelyeken a dolgozók nem szívesen járnak be dolgozni. Azonban ma már egyre több cég rájött arra, hogy érdemes kreatív és izgalmas munkakörnyezetet kialakítani a munkavállalóknak, hiszen így sokkal hatékonyabban dolgozhatnak, mint az "átlagirodás" társaik. Most összeválogattuk kedvenc iroda dizájnjainkat. Te melyikben dolgoznál szívesen?

Selgas Cano Építész Stúdió, Madrid

Ez a madridi építész iroda valószínűleg minden természetimádó álom munkahelye lenne. Bár első látásra úgy tűnik, mintha a cég kiköltözött volna egy erdőbe, a látszat csal, hiszen az iroda Madrid belvárosában található. Az épület félig földbe süllyesztett, így az ott dolgozók pontosan a talajszinttel vannak egymagasan. A üvegfalak pedig feleslegessé teszik a mesterséges világítást is.

Képek forrása: archdaily.com

Inventionland Design Factory, Pittburgh

Bár első látásra azt hinnénk, hogy a Disneyland-be érkeztünk, azonban itt is ugyan olyan normális munka folyik, mint bármelyik másik irodában. Azonban az itt található irodák különböző mese-szerű helyszíneken helyezkednek el, így dolgozhatunk kalózhajón, kastélyban, barlangban, óriási robotban vagy akár versenypályán is.

Képek forrása: officesnapshots.com

White Mountain, Stockholm

A svéd internetszolgáltató cég székhelye egy régi atombunkerben található, amit Albert France Lanord építész iroda alakított át. A föld alatt elterülő épületben több iroda és szerverszoba is helyet kapott. Valószínűleg a cégnek komoly kihívás volt kellemes munkakörnyezetet teremtenie száz lábbal a föld alatt. Mindenesetre az épület inkább hasonlít egy sci-fi film helyszínére, mint irodára.

Képek forrása: archdaily.com

Comvert S.r.l., Milánó

A gördeszkákkal és ruházattal is foglalkozó márka boltja és irodája egy felújított színház épületében található. Az épületet teljesen átalakították, egy részébe pedig egy gördeszkapálya került, ahol az ott dolgozók és a vásárlók is bármikor kipróbálhatják a legújabb gördeszkamodelleket.

Zynga, San Francisco

Az online közösségi játékipar úttörőjének tartott játékfejlesztő cég székhelye San Franciscóban található, ahol több négyzetméteres területet telepakolták játékokkal vagy erre utaló díszletekkel. A dolgozók számára nem csak ingyen van a reggeli, ebéd és a vacsora, hanem, ha kedvük támad bármikor lenézhetnek az épületen belül található játékterembe is.

Képek forrása: officesnapshots.com

Google, Zürich

Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni a világ egyik legismertebb cégét, aminek irodája is méltán a legjobbak között van. A Google zürichi épülete egy hatalmas, több emeletes komplexum. A készítők fő célja a játék és a játékosság ábrázolása volt, hogy ezzel szemléltessék a "játszva tanulunk" elvet. Ilyen játékokkal és vidám installációkkal berendezett kreatív térrel valószínűleg semelyik másik iroda nem büszkélkedhet.

Képek forrása: officesnapshots.com

Pallotta Teamworks, Los Angeles

A los angelesi cég úgy döntött, hogy hajókonténerekből építi fel irodáját. A végeredmény tulajdonképpen egy konténerekből felépített városra hasonlít. Az sem mellékes, hogy az építkezést a tervezett költségvetés feléből sikerült megoldani.

Képek forrása: pallottateamworks.com

Urban Outfitters, Philadephia

Az amerikai divatcég székhelye Meyer Scherer & Rockcastle tervei alapján készült. Az épület eredetileg egy hajógyár épülete volt, amit bár korszerűsítettek, még is igyekeztek meghagyni az eredeti szerkezetet és a berendezést. Az eredmény pedig egy rendkívül inspiratív tér, tele tradícióval, ahol jó dolgozni.  

Képek forrása: archdaily.com

Lego, Billund, Dánia

A Lego irodája szinte olyan, mintha egy játszótérre kerültünk volna. A belső dizájnt úgy alakították ki, mintha hatalmas Lego darabokból építették volna az épületet. Az iroda egyik legkülönlegesebb része, a közepén található csúszda, ami tökéletes szórakozást nyújt a fáradt dolgozóknak. Az épületben található polcok pedig telis-tele vannak szebbnél szebb Lego-makettekkel.

Képek forrása: officesnapshots.com

Forrás: boredpanda.com

Borítókép forrása: officesnapshots.com 

A bejegyzés trackback címe:

https://mixie.blog.hu/api/trackback/id/tr8913564319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Mixie

Facebook oldaldoboz

Friss topikok