12 ikonikus mese a 2000-es évek elejéről!

Minden generációnak megvannak a kedvenc meséi, azonban a 90-es évek szülöttei minden addiginál nagyobb választékból válogathattak. A Cartoon Network, a Nickelodeon és a Fox Kids (Jetix) évről évre szolgáltatta a jobbnál jobb rajzfilmeket vagy élőszereplős sorozatokat az iskolából hazaérkező diákoknak. Most az ezredforduló környékének meséiből válogattunk, melyekből bemutatjuk a kedvenceinket, persze a teljesség igénye nélkül.

Hé Arnold!

A Hé, Arnold! azon kevés mesék közé tartozik, melyeket mai napig is kultuszstátusz övezi. A film a 1996-tól, egészen 2004-ig futott, sőt 2002-ben egy egész estét animációs film is készült belőle. Kevesen tudják, hogy elsőként az RTL-en láthattuk a rajzfilmet, majd csak később került a Nickelodeon műsorára.

Kenan és Kel

Az élőszereplős tinivígjátékok fénykorukat élték a 90-es és a 2000-es évek elején. A Nickelodeon-on összesen 65 epizód készült a sorozatból, amit hazánkban 2000 és 2005 között lehetett látni. A műsor két főszereplője Kenan Thompson és Kel Mitchell a Sok Hűhó című sorozatban tűnt fel először. Kenan egyébként azóta is aktív, mostanában is feltűnik kisebb-nagyobb tévés szerepekben.

Kölykök a 402-es tanteremből

A kölykök a 402-es tanteremből vázlatos rajzossága ellenére is lekötötte a gyerekek figyelmét. A műsor elsőként a Jetix-en ment 1999 és 2001 között. Összesen 52 részen keresztül szórakozhattunk a 402-es tanterem diákjain.

mese-4.jpg

Ikrek Malibuból

Az Olsen ikrek karrierjük csúcsán voltak a 90-es években, így nem csoda, hogy a rengeteg film mellé egy sorozat elkészítésébe is belevágtak. Az Ikrek Malibu-ból 1999-től ment a Fox Kids-en, majd később a Jetix-en. A sorozatból később könyv is készült, ami összesen 17 kötetet élt meg.

Dexter laboratóriuma

A Cartoon Network-ös mesék a 90-es években és a 2000-es évek elején a műfaj csúcsát jelentettek. A Dexter laboratóriuma elsőként 1996-1998 között a Hanna Barbara készítette, majd 2001-től a Cartoon Network Studios vette át a projektet. Állítólag a film készítőjét, Genndy Tartakovsky-t egy balerina rajza inspirálta a sorozat megalkotására.

Varázslatos iskolabusz

A 90-es évek közepén futó kanadai rajzfilmsorozatban a gyerekek tanárnőjükkel, Miss Mitzivel járták be a világot. A kalandos utazások során nem csak az emberi testről és az állatvilágról tudhattak meg többet, hanem a bolygónkról is. A sorozat 1994-ben indult és összesen 4 évadot élt meg. Hazánkban a Minimax sugározta a végül 52 epizódból álló mesét.

magicschoolbus.wikia.com

Andy a vagány

A szintén kanadai gyártású Andy a vagány rajzfilmsorozatot először 2001-ben mutatták be. Főszereplője Andew Andy Larkin volt, akinek a legnagyobb célja az, hogy ő legyen a világ legnagyobb mókamestere. Persze az epizódok végén végül mindig lebukott. A sorozatot egészen 2007-ig vetítették a Fox Kids, majd a Jetix műsorán.

mese-29.jpgamdylarkin.wikia.com

Amanda show

Az Amanda show - a Kenan és Kel-hez hasonlóan - a Sok Hűhó egyik spin-off-ja volt. A Nickelodeon-on 1999-től sugárzott műsort lehetett utálni vagy szeretni, azonban kétségtelen, hogy a főszereplőt játszó Amanda Bynes ekkor robbant be a köztudatba. Azóta több népszerű tinifilmben is szerepelt. Azonban az elmúlt 7 évben már nem forgatott és inkább botrányaival került fel a címlapokra.

Billy és Mandy kalandjai a Kaszással

A kicsit morbid témát feszegető Billy és Mandy kalandjai a Kaszással című sorozat a Cartoon Network saját gyártása. Hazánkban 2001-től egészen 2009-ig sugározták. Kevesen tudják, hogy kezdetben Zord és Gonosz címen ment a sorozat, azonban 13 rész után szétválasztották két sorozatra: A Billy és Mandy kalandjai a Kaszás-ra és a Gonosz Con Carne-ra.

Ginger naplója

A Ginger naplója inkább egy lányokat célzó tinisorozat volt, mely elsőként 2001-ben került a Nickelodelon műsorára. A sorozatot egy magyar származású rajzfilmes, Csupó Gábor készítette, akinek a Fecsegő tipegők, Jajj, a szörnyek és a A Thornberry család is a nevéhez fűződik.

astoldbyginger.wikia.com

Hódító Hódok

A szintén Nickelodeon-ra készült amerikai rajzfilmsorozat Dugó és Norbert nevű hódokról szól, akik az új alom születésével kénytelenek voltak elhagyni a szülői fészket. Az 1997-től sugárzott műsor egészen 2001-ben ment, összesen 4 évadot élt meg.

Pindúr Pandúrok

A Pindúr pandúrok című kultikus sorozat 1998 és 2005 között futott a Cartoon Network műsorán. A sorozatot Craig McCracken készítette, aki később a Fosterék háza képzeletbeli barátokkal című műsoron is dolgozott. A hatalmas sikernek köszönhetően a sorozatot nemrég új köntösben tért vissza, ahol már négytagúvá bővült a csapat.

Képek forrása: imdb.com

A bejegyzés trackback címe:

https://mixie.blog.hu/api/trackback/id/tr1213717398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2018.03.06. 13:11:14

A Dexter-en kívül mind felejthető.
Oké, a Pindúr Pandúrok még benne van a jók közt.

De hol maradt Samurai Jack?

Szelid sunmalac 2018.03.06. 13:11:22

Sehol egy I am weasel, Catdog, Pinky and the Brain, 2 stupid dogs, Johnny Bravo

dreamhotep 2018.03.06. 13:11:32

2 stupid dogs, I am weasel, johnny bravo és természetesen az ultimate elmebeteg cow and chicken. azon belül is boneless cousin... www.cartoonnetworkasia.com/video/cow-and-chicken-boneless-kite-preview-

Phteven 2018.03.06. 13:11:56

Ezekből a szarokból még soha, egyetlen részt sem tudtam végignézni. Kivéve a Dextert.

gigabursch 2018.03.06. 13:12:11

Ezek közül melyik mese?

Egyik sem.

A fele félidióta rajzfilm, a másik meg hasonló szellemi kapacitást megéltető sorozat.

A mese tanít, nevel.
Ezek közül egyik sem.

Talán még az iskolabusz, de az is inkább a hagyjuk kategória.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.03.06. 13:12:17

hát ennek fele maximum a posztolónak ikonikus...

Hallja Menjeninnen_ 2018.03.06. 15:39:51

Bátor a gyáva kutya. Nincs még egy olyan mint az volt és nem is lesz soha :D

Szelid sunmalac 2018.03.06. 16:08:07

Igy van...Samurai Jack-et es Cow and Chekcent kifelejtettem

Lobo Marunga 2018.03.06. 16:08:23

Az ilyen listák nyilvánvalóan szubjektívak, amivel nincs semmi gond, de akkor nem szabad neki olyan címet adni, hogy "ikonikus". Ikonikus az, ami meghatározza a korszakot, aminek a népszerűsége magas volt, vagy azóta is az. Az ilyet viszont adatokkal kell alátámasztani, ha nincs adat, akkor csak valami "szerintem" jellegű cím adható.
A "mese" meg hát tényleg igen pontatlan műfaji megjelölés.
Viszont a cím ravasz ám! Egy csomóan hiányolnak egy rakás dolgot, hát kikukáztam, hogy másnak már ne kelljen, hogy ezek mikor mentek. Merthogy a cím az, hogy a 2000-es évek elejéről, ami legfeljebb 2000-2005, bár inkább csak 2000-2003. Na lássuk:

I'am weasel (aminek a magyar Én vagyok Menyus címe szerintem jobb az angolnál): '97-2000
2 stupid dogs: '93-'95
Cow and chicken: '97-'99
Pinky and the Brain: '95-'98
Ezek tehát nem jöhetnek szóba.

Határeset:
Johnny Bravo: '95-2004
Catdog '98-2005
Ezek tehát mentek a 2000-es évek elején, de már a 90-es évek végén befutottak, ezért határeset

Jogos:
Samurai Jack: 2001-2017
Viszont ezt lehet akár napjaink "meséjének" is tekinteni, de belefért volna a válogatásba.

CSAKHOGY!
A posztban szereplők se mind stimmelnek!
Totál nem 2000-es eleje:
Kenan és Kel: '96-2000
Varázslatos iskolabusz '94-'97
Határeset:
Hé Arnold '96-2004
Dexter: '96-2003
Hódító hódok: '97-2001
Pindúr pandúrok: '98-2005

A többi nagyjából stimmel, bár nem tudom, mennyiben tekinthetők ikonikusnak olyan egy évadot megért sorozatok, mint az Ikrek Malibuból vagy a Kölykök a...

Hivatásos Beszólóművész 2018.03.06. 18:39:09

Dragon Ball,
Parker Lewis can't lose,
Ed, Edd és Eddy,
Fecsegő tipegők???

gigabursch 2018.03.07. 09:07:30

@Lobo Marunga:
Mekyik csaornán?

A hódító hódok a 90-es évek első felében ment a Nickelideonon.

gigabursch 2018.03.07. 13:43:25

A 2000-es évek elejéről egy valami való:
Jimmy Neutron.

Telekolsz 2018.03.07. 13:43:37

@gigabursch: olvastad a címet ? 12 ikonikus rajzfilm ;)

meséről szó nem volt...

Amugy az akkori cartoon-network mesék nagy résza nem is a gyerekeknek szólt.

Samurai Jacnek elkészült 2017-ben a folytatása

www.imdb.com/title/tt0278238/

gigabursch 2018.03.10. 13:50:18

@Telekolsz:
Olvasd mér el a címet!!!
Ott fenn!

"12 IKONIKUS MESE A 2000-ES ÉVEK ELEJÉRŐL!
BY: AGN.F 2018. MÁR 05."

Hirdetés

Mixie

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása